2014. július 29., kedd

Itt a sztorim 3. - Az ajándék

Hetek óta érik bennem ez az írás.

Anya okozta számomra a legnagyobb gondot. Úgy gondoltam, ahhoz, hogy tényleg segítséget nyújthassak másoknak, és minden érintett magára ismerhessen egy-egy momentumból, ahhoz mindent le kell írnom. Anyával még sosem sikerült megbeszélnünk a történetünk, hol ellenállásba ütköztem, hol bólogató János volt, hol parázs vita lett belőle. Tudom, hogy az ő korosztályának ez nehéz ügy. Számukra az anyagi világ létezik, görcsbe rántja őket a kifelé mutatás kényszere. 
Ezért megpróbáltam kihagyni részeket, rébuszokban beszélni (írni), de sehogy sem ment a fogalmazás.

Aztán...

Tegnapelőtt délután kettesben maradtunk, és ki tudja hogyan... :) kinyíltak a csatornák. Először csináltunk egy Földanya meditációt, aztán elkezdtünk beszélni a történetünkről. Most először éreztem, hogy tényleg benne van az anyám!!! Végig tudtuk beszélni a sorsokat megértéssel, AHA élményekkel. Sőt! A végén elmondtuk az oldó mondatokat is! Nem is nagyon tudom megfogalmazni, mennyit is jelent ez a számomra: igazi ajándék...

Itt a vége a múltbéli eseményeknek.

Köszönöm kedves Rokonaim, hogy mindezt megtapasztalhattam általatok!
Hálás vagyok Nektek, Égiek, hogy ilyen tudás birtokosa lehetek!

Anya, nagyot léptél! Azt hiszem, most sejtetted meg életedben először, hogy milyen jól lenni. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése